Augusztus 7.-én a Magyar Idegenvezetők Egyesületének 25 tagja látogatott el községünkbe, hogy személyesen ismerkedjenek meg a falu és a környék természeti szépségeivel és kulturális nevezetességeivel.
A tavasz óta tartó vírushelyzet, sajnos az idegenvezető szakmában dolgozókat is súlyosan érintette és érinti, hiszen a külföldi turizmus szinte teljesen leállt, az éppen ébredező belföldi turizmus pedig nem szolgál ki minden, munka nélkül maradt idegenvezetőt.
Ennek ellenére az Egyesület tagságába tartozó idegenvezetők, kihasználva a kényszerleállást, igyekeznek az így kialakult helyzetet is hasznosan és produktívan eltölteni, ami a munkájukból adódóan, folyamatos tanulásból, információ frissítésből és új ismeretszerzésből áll. Ennek egyik módja, az országon belül szervezett önköltséges tanulmányutak, melyek során az adott országrészben élő kolléga, kollégák mutatják be a résztvevőknek az adott térség nevezetességeit. Így jutottak el Bakonybélbe is. Az egy napos program végén maximális elégedettséggel, rengeteg élménnyel telve, sok-sok információval és új ismeretanyaggal tértek haza.
A látogatás napján a délelőttöt a Bencés Monostorban töltötték, ahol Anzelm testvér kalauzolásával nagyon alapos és nagyon mély lelkületű rálátást kapott a csoport a templom építészettörténetének és belső díszítésének összefüggéseiről. A Monostori „Forma Vitae” kiállítás anyagát és az ötvösműhelyet is bemutatta az érdeklődő hallgatóságnak.
Ezt követően a Szentkútnál tettek látogatást, ahol közös csoportkép is készült.
Az elfogyasztott, nagyon finom ebédet, – gulyásleves pogácsával – Márkus Zoltán polgármester úr felajánlásának és a konyha dolgozóinak köszönhetjük. Köszönjük szépen! Mindenki megnyalta utána mind a tíz ujját, az utolsó morzsáig elfogyott!
Felföldi Andrea kalauzolta tovább a társaságot, a Tájházban mindenki megismerkedhetett Andi fantasztikus előadásában, a bakonyi indiánok, sokak előtt még mindig ismeretlen történetével és részleteivel.

Délután, Dorbi és Bakonyvári Andor segítségével, eljutottak az országszerte ismertté vált hubertlaki, más néven bakonyi Gyilkos-tóhoz, ami környezetével és az odavezető úttal egyetemben, lenyűgözte a társaságot. Szerencsére az időjárás kegyes volt aznap, így fantasztikus fények közepette sikerült mindenkinek, rengeteg csodás fotót készíteni.
A nap zárásaként a Balaton-felvidéki Nemzeti Park felajánlásaképpen, ingyenes tárlatvezetést és planetáriumi vetítést élvezhetett a csoport a Pannon Csillagdában. Ezt is hálásan köszönjük!
A tartalmas nap végén volt, aki még maradt egy kis pihenésre és kávé, fagyi mellett ejtőzött egy kicsit valamelyik vendéglő teraszán, volt olyan is, aki itt maradt a faluban, hogy a hétvégén még további túraútvonalakat és látnivalókat járjon be, ismerjen meg, sőt vannak, akik családostól, barátokkal, sőt szerveződő turistacsoporttal fognak visszatérni a látottak alapján.
A kollégák maximális elégedettsége és visszajelzései alapján azt mondhatom, hogy a meghívás a tervezetten túlmenően elérte a célját és biztos vagyok benne, hogy az ország minden részébe elviszik az itt látottak, hallottak jó hírét.
Még egyszer mindenkinek szívből köszönöm, akik bármilyen módon részt vállaltak benne, hogy a magyar idegenvezetők egy csoportja ilyen kellemes és tartalmas napot tölthessen el Bakonybélben.
Dani Ági
idegenvezető