Mögöttünk van egy olyan év, amiről egy dolog biztos: sokáig emlékezni fogunk rá. Ez a levél most nem is a 2020-as esztendővel óhajt foglalkozni, inkább az új éves terveinkről szeretne titeket tájékoztatni, így megosztanánk veletek a 2021-es program-ízelítőt.
Íme a terveink áttekintése:
Az év elejét különböző tematikájú ZOOM előadásokkal kezdenénk, hiszen jelenleg csak így tudjuk folytatni:
Januárra ezek az előadások készülnek:
– Aleksic Szása: „Jugoszlávia és amit esetleg még nem tudunk a szomszédokról”. Az előadás közelebb hozza nekünk a határokat. Jugoszlávia valamikori köztársaságai, ma már független államai, nemrég, a 90-es években és ma.

– Tóth Boris: „Ortodoxia és Misztikák Szerbiában – rituálék, szokások és mágia” . Szabadkai kollégánk, Tóth Borisz folytatja az előző héti téma elemzését: mitől különleges a szerb ortodox egyház, hogyan ötvöződött a kereszténység és a szerbek ősi mágikus hite?

Erre a két előadásra már itt lehet jelentkezni:
http://esemenyek.miguides.com/
Szintén Januárban indulnak a Szakmai nyelvi képzések (angol, német, olasz és francia) 2 hónapos/40 órásak.
Folytatni szeretnénk a Távoli és közeli desztinációk előadás sorozattal – azok a kollégák, akik adott országok specialistái, „elvisznek” majd minket az utazásaikra. (pld: Mison Andrea – Burma, és később Vietnám; Rózsa Edvárd – Kuba, Mitsuki Vida – Japán, Kundi Viki – Albánia, Zeisler Heléna – Olaszország… és még sokan mások)
AZ ÉV FOLYAMÁN, AZ AKTUÁLIS KÖRÜLMÉNYEK FÜGGVÉNYÉBEN A KÖVETKEZŐKRE IS GONDOLTUNK:
– Múzeumlátogatások (Nemzeti múzeum, Műcsarnok bejárás, Hopp, Vendéglátóipari múzeum, Törley, Unicum, Gödöllő)
– Tematikus séták: gyógyfürdők bejárása, Gül baba Türbe és török emlékek, zsidó negyed, Szentendrei szerb séta, Palotanegyed, roma kultúra emlékei, hajléktalanok Budapesten, magyar művészeti túra, szecesszió, Kerepesi temető, Wekerle telep.
– illetve a már bevált előadóinkkal szeretnénk továbbra is sétálni, amikor az lehetővé válik – személyesen: Görbe Márkkal, Csapó Csabával…
– MO-i vidék, 1-2 napos kirándulások: Balaton (borok, borvidékek, gasztro-túrák), Bakony ismét, esetleg Sopron is újra, Tata-Ászár-Neszmély (Czakó Zsolt kollégánk vinne minket), Szentendre és ha minden jól megy, akkor végre Szabadka is!
– Standardjaink: a megszokott standard programokat is szeretnénk megismételni : Bazilika, Zsinagóga, Rumbach Zsinagóga, Mátyás templom, Belvárosi plébánia templom.
– Gyakoroljunk együtt, amíg nem jön a vendég. Ezzel az új, kezdő kollégákat is segítjük az első lépéseikben. IDEGENVEZETŐI GYAKORLÓ VÁROSI SÉTÁK, adott nyelveken (a kötetlen sétákon összeadjuk tudásunkat, egymástól hallunk újakat)
TOVÁBBKÉPZÉSEK:
· Tárgyalástechnikai tréning
· Görög Ibolya protokoll előadása
· Aquincum és Zsinagóga-vezetések
ÚJDONSÁG: MESTERKURZUS – Más szavakkal mester-idegenvezető-képzés!
(feltételek: belépés 2 nyelvvizsgával, amiből legalább az egyik felsőfok, min.5 éves szakmai gyakorlattal, utazási irodai referenciával).
A kurzus végét sajtónyilvános vizsgával zárjuk, ahol a legjobb idegenvezetők kapják meg a MESTER IDEGENVEZETŐ oklevelet (erre meghívunk az MTÜ-től, a Fővárostól, BKIK-tól a képviselőket, akik az általuk hozott ajándékokat átadják a végén).
Nagyon jó lenne újra találkozni és kicsit együtt is lenni. Régebben szokásunk volt teraszokon találkozni, ezt a hagyományt folytatnánk most elsőnek egy Covid-farewell Party -val. Jó lenne így kezdeni a tavaszt! Később, több alkalommal hasonló találkozásokat szeretnénk szervezni, ahol jól megbeszélhetjük a minket érintő kérdéseket és válaszokat egy-két falat, s egy-két pohár mellett.
Mint eddig is, igyekezni fogunk a lehető legtöbb programot ingyenessé vagy kedvezményessé tenni a tagjainknak, ahol az lehetséges.
Reméljük, hogy a fenti terveinket mind meg tudjuk valósítani, sőt, ennél többet is szeretnénk szervezni ebben az új, 2021 -es új évben. Let it be!
Üdvözlettel,
MIE Oktatási Bizottság
![]() | ReplyForward |