Március 8-án a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIe) megtartotta második éves közgyűlését. Az egyesület elnöke Deák Judit ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá a múzeum vezetőségével, melynek értelmében 2018 március 15.-étől kezdődően az érvényes MIe tagkártyát felmutató idegenvezetők ingyenesen léphetnek be az intézmény területére, akár munka, akár saját felkészülésük érdekében látogatják a kiállításokat.
Ezzel a szerződéssel az Aquincumi Múzeum után már a második nagyon fontos fővárosi közgyűjtemény várja ingyenesen az idegenvezető kollégákat.
Az intézmény új múzeumi sétával is készül a turista szezonra, melynek címe: „Top 10” . A séta alatt a turisták 45-60 percben ismerkedhetnek meg a múzeum legfontosabb és leghíresebb tárgyaival, érdekes történetek kíséretében.
A Magyar Idegenvezetők Egyesületének tagjai is részt vehetnek ezeken a minta vezetéseken, a múzeológusok 2 alkalommal – március 27. és április 19. – tartanak majd bejárást csak az egyesületi kollégáknak. (részletek később)
A Magyar Nemzeti Múzeummal kötött megállapodás sikerét Deák Judit elnök asszony és Papp Gergely újonnan megválasztott jegyző tárgyalásainak köszönhetjük.