2017.szeptember 29-én pénteken a MIE szervezésében Csapó Csaba történész MIE-tag mutatta meg nekünk a Fiumei úti sírkert híres mauzóleumait és sírjait.
A kellemes őszi időben sétánkat a sírkert egyik „büszkeségénél”. a felújított Apponyi-hintónál kezdtük. Itt megtudtuk, a hintó sorsa összefonódott a magyar történelemmel: 1928 és 1932 között gyártották Budapesten, Magyarország akkori legjelentősebb hintó- és kocsikészítő műhelyében, a Misura gyárban. Összesen négy alkalommal használták, először Apponyi Albert temetésén 1933-ban.
A második világháború idején nyoma veszett.
A temetőről tartott általános ismertető során Csaba elmondta, a temető látogatása ingyenes, akár piknikezni is betérhet a látogató.
Biciklivel a közlekedés a temető-park területén engedélyezett. Autóval a behajtás és parkolás max 2 órára ingyenes.
17 tematikus sétát kínálnak a látogatók számára.
A vezetések ingyenesek (munkanapokon: H-P lehetségesek), csoportok előzetes bejelentése ajánlott.
Angol, francia, német és orosz nyelven is vállalják a vezetést.
A mauzóleumok (Batthyány, Deák, Kossuth, munkásmozgalmi) csak a Nemzeti Örökség Intézete idegenvezetőivel vezetett csoportok részére látogathatók.
Felmerült az igény MIE részére további (tematikus) séták szervezésére. A lehetőségek és időjárás függvényében erre a (közel)jövőben sor kerül.
Farkas Mariann – alapító tag,