Tájékoztatlak, hogy a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIe) regisztrációja a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvény alapján a 2021. rendelkező évtől érvényes. A MIe a 2021. rendelkező évtől felkerült az érvényesen regisztrált civil kedvezményezettek listájára, mely a NAV honlapján az Szja 1+1% menüponton belül érhető el. Támogatás (1%) A MIe a felajánlott…
Eltelt ez az év is és a MIe 4 éves lett! Az idei teljesen más volt, mint az eddigiek, enyhén szólva – rendkívülinek mondhatjuk. De azért – az évfordulónk megünneplése nem marad el, csak átalakul. A születésnapi partit a koronavírus helyzethez igazodva, kicsit rendhagyó módon ünnepeljük meg. Így készültünk az eseményre: Megjelenés – alkalmi öltözetben…
Ahogy a szeptemberi közgyűlésünkön is bejelentettük a MIe felvételt nyert az Idegenvezetők Világszervezetébe, a WFTGA-ba. A FEG tagságot, ami az európai szervezet már korábban sikerült megszereznünk, így a MIe mind a két nemzetközi idegenvezetői szervezet tagja. A tagság egyik előnye, hogy együtt jár egy úgynevezett „Kultúra Kártyával”, amit minden tagszervezet minden tagja megkap. Gyakorlatilag tehát,…
A Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIe) facebook oldalán arról tájékoztat, hogy előrelépés történt az új Idegenvezetői Törvény előkészítéséről. Ennek egy részletét változtatás nélkül közöljük: „Két jogász segítségével összeírtuk a legfontosabb szakmai érveket, javaslatokat, szépen formába öntöttük. Az anyagot több alkalommal benyújtottuk az illetékeseknek, írásban és személyesen, nemcsak az MTÜ-nek, hanem a Kamarához, egy minisztériumhoz, plusz egy olyan…
Egy teljes szakmát hagyott az út szélén a kormány – derül ki lapunk összeállításából. Ha a segítség elmarad, a turizmus legképzettebb szakemberei hagyhatják el tömegesen a szakmát. Közel 15 ezren rendelkeznek Magyarországon idegenvezetői végzettséggel, közülük nagyjából minden harmadik dolgozik a szakmában fő- vagy mellékfoglalkozásban. Azaz inkább csak dolgozott, merthogy a járványhelyzetben bevezetett első és második…
Az idegenvezetők többsége –aki még a szakmában maradt– egzisztenciális bizonytalanságot él át munka és bevétel nélkül. A szakmai szervezetek több fronton is próbálnak változást elérni, hogy az ágazat meg tudja tartani a széleskörű műveltséggel és speciális készségekkel bíró munkaerőt, azonban úgy tűnik, süket fülekre találnak. Stumpf Éda idegenvezetővel, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) tiszteletbeli elnökével beszélgettünk.…
A Magyar Turisztikai Ügynökség azért nem adott állami támogatást a budapesti idegenvezetőknek, mert azt feltételezték, hogy a fővárosi turizmus áll talpra a leghamarabb – ez derül ki az MTÜ nemrég beindított új honlapjáról. A Kisfaludy Fejlesztési Program keretében egyszeri támogatásra pályázhattak vidéki idegenvezetők, a keretösszeg 300 millió forint volt. A turisztikai ügynökség a Gyakori kérdések…
A teljes állású hazai idegenvezetők 99 százaléka vesztette el a munkáját, vagy került nehéz megélhetési helyzetbe – mondja Papp Gergely, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnökségi tagja. Van olyan kollégája, aki matracot árul, vagy a felsőfokú angol nyelvtudásával építkezésen dolgozik, mások pedig BKV jegyellenőrnek mentek. Az, hogy két hónapig túlzsúfolt volt a Balaton, még nem helyettesíti…
Állami segítséget kérnek a túléléshez – mondta az InfoRádiónak a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) elnöke, arra kis kitérve, egyre többen hagyják el a pályát. A március közepén beütő krach után az idegenvezetők voltak az elsők, akik elveszítették a munkájukat, és vélhetően az utolsók között lesznek azok között is, akik visszakapják majd a turisták újbóli megjelenésével…
A turizmus egyike azoknak a területeknek, amelyeket az egész világon padlóra küldött a koronavírus-járvány. Míg a mozik, a színházak, az éttermek fokozatosan élednek újra, addig a turizmus még mindig keresi önmagát. Bár belföldön már bárhová utazhatunk, a külföldi utazás még mindig kérdéses. Ahogy külföldről sem jönnek Magyarországra túl sokan. A turizmus leállása nemcsak a vendéglátóhelyeket…
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.