Előrelépés az új Idegenvezetői Törvény kapcsán

A Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIe) facebook oldalán arról tájékoztat, hogy előrelépés történt az új Idegenvezetői Törvény előkészítéséről. Ennek egy részletét változtatás nélkül közöljük: „Két jogász segítségével összeírtuk a legfontosabb szakmai érveket, javaslatokat, szépen formába öntöttük. Az anyagot több alkalommal benyújtottuk az illetékeseknek, írásban és személyesen, nemcsak az MTÜ-nek, hanem a Kamarához, egy minisztériumhoz, plusz egy olyan…

Idegenvezetők tengődnek a senki földjén

Egy teljes szakmát hagyott az út szélén a kormány – derül ki lapunk összeállításából. Ha a segítség elmarad, a turizmus legképzettebb szakemberei hagyhatják el tömegesen a szakmát. Közel 15 ezren rendelkeznek Magyarországon idegenvezetői végzettséggel, közülük nagyjából minden harmadik dolgozik a szakmában fő- vagy mellékfoglalkozásban. Azaz inkább csak dolgozott, merthogy a járványhelyzetben bevezetett első és második…

Ugyanazt a valóságot éljük

Az idegenvezetők többsége –aki még a szakmában maradt– egzisztenciális bizonytalanságot él át munka és bevétel nélkül. A szakmai szervezetek több fronton is próbálnak változást elérni, hogy az ágazat meg tudja tartani a széleskörű műveltséggel és speciális készségekkel bíró munkaerőt, azonban úgy tűnik, süket fülekre találnak. Stumpf Éda idegenvezetővel, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) tiszteletbeli elnökével beszélgettünk.…

Hihetetlen magyarázatot adott a turisztikai ügynökség, miért nem kaptak támogatást a budapesti idegenvezetők

A Magyar Turisztikai Ügynökség azért nem adott állami támogatást a budapesti idegenvezetőknek, mert azt feltételezték, hogy a fővárosi turizmus áll talpra a leghamarabb – ez derül ki az MTÜ nemrég beindított új honlapjáról. A Kisfaludy Fejlesztési Program keretében egyszeri támogatásra pályázhattak vidéki idegenvezetők, a keretösszeg 300 millió forint volt. A turisztikai ügynökség a Gyakori kérdések…

„Az egész turisztikai szektorban átfogó bértámogatás kellene” – Interjú az idegenvezetők és a turizmus helyzetéről

A teljes állású hazai idegenvezetők 99 százaléka vesztette el a munkáját, vagy került nehéz megélhetési helyzetbe – mondja Papp Gergely, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnökségi tagja. Van olyan kollégája, aki matracot árul, vagy a felsőfokú angol nyelvtudásával építkezésen dolgozik, mások pedig BKV jegyellenőrnek mentek. Az, hogy két hónapig túlzsúfolt volt a Balaton, még nem helyettesíti…

Idegenvezetők: óriási pazarlás megy a magyar turizmusban

Állami segítséget kérnek a túléléshez – mondta az InfoRádiónak a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) elnöke, arra kis kitérve, egyre többen hagyják el a pályát. A március közepén beütő krach után az idegenvezetők voltak az elsők, akik elveszítették a munkájukat, és vélhetően az utolsók között lesznek azok között is, akik visszakapják majd a turisták újbóli megjelenésével…

Az élményszerzés a mesterségük – Az idegenvezetők olyanok, mint a jó pap: holtig tanulnak

A turizmus egyike azoknak a területeknek, amelyeket az egész világon padlóra küldött a koronavírus-járvány. Míg a mozik, a színházak, az éttermek fokozatosan élednek újra, addig a turizmus még mindig keresi önmagát. Bár belföldön már bárhová utazhatunk, a külföldi utazás még mindig kérdéses. Ahogy külföldről sem jönnek Magyarországra túl sokan. A turizmus leállása nemcsak a vendéglátóhelyeket…

A MIE állásfoglalása az idegenvezetői mentőcsomagról

„A napokban megjelent vidéki idegenvezetőkre vonatkozó pályázat sok félreértést, csalódást, heves diskurzusokat okozott a szakmánkon belül. A MIe addig nem szeretett volna nyilatkozni, amíg az egész ügynek az utolsó részletekig nem néz utána és a következőket állapítottuk meg” – írják közösségi oldalukon. „A Kisfaludy 2030 idegenvezetőknek szóló pályázat célja nem a jelenlegi COVID19-re való reagálás,…

Idegenvezetői összefogás – flashmob a Bazilikánál

Piros, kék, sárga, fehér, zöld esernyők színesítették be váratlanul kedden délben a budapesti Szent István teret. A Hello Tourist! című Emil Rulez szám ritmusára hajladozva hívták fel a figyelmet problémáikra az idegenvezetők. A külföldi példákhoz hasonlóan támogatásban és adókedvezményben reménykednek – legalább december 31-ig. Többségük szerint a jövő év előtt nem áll vissza a megszokott…

Az idegenvezetők nagyon nehéz év előtt állnak, és eddig nem kaptak segítséget – Interjú két szakmai szervezet elnökével

Hónapok óta nincs bevétele a hazai idegenvezetőknek, és az egész év is nehéznek ígérkezik a külföldről érkező turizmus összeomlása és a még szeptembertől is bizonytalan foglalások miatt. A szakmában dolgozók zöme katás vállalkozó, akik semmilyen könnyítést eddig nem kaptak. Deák Judittal a Magyarországi Idegenvezetők Egyesületének (MIE) elnökével, és Caesar Évával a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének elnökével…