Szentek, ereklyék, attribútumok

Kedves Kollégák! A nagy érdeklődésre való tekintettel kollégánk, Zeisler Heléna idegenvezető és hitoktató megismétli „Szentek, ereklyék, attribútumok” c. előadását, mely továbbra is a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszusra való felkészülés része. Időpont: 2018. október 18. csütörtök, a késő délutáni órákbanJelentkezés: a szokásos módon, honlapunkon keresztül: esemenyek.miguides.comLemondási határidő: 2018. október 15. 12.00

Details

Vidéki látogatások a MIe szervezésében

Kedves Kollégák! A Magyar Idegenvezetők Egyesülete soproni kollégáinak – Raffelné Kata, Sümeghy Gyöngyi és Taschner Tamás – nagyszabású szervezésében és aktív közreműködésével kerül megszervezésre november 6-7-én az egyesület buszos kirándulása. PROGRAM: November 6 – kedd 6,30 indulás Budapestről 9,30 Érkezés Fertődre majd 10,00 órakor az Esterházy kastély meglátogatása tárlatvezetővel 12,30 Fakultatív ebéd Fertődön – szervezetten…

Details

A Mie részvétnyilvánítása

A Magyar Idegenvezetők Egyesülete együttérzését és részvétét fejezi ki a tragédia magyar és dél-koreai áldozatainak, a dél-koreai kollégának, az áldozatok családtagjainak. A híradásból tudjuk, hogy a személyzet két tagja részt vett az utasok mentésében. Köszönet érte. Többen vagyunk, akik rendszeresen dolgozunk a Panoráma Deck hajóival, hasonló nappali és esti, 1-2 órás túrákon. Soha semmi probléma…

Details

Javaslat a jogosulatlan idegenvezetés visszaszorítására

Javaslat a jogosulatlan idegenvezetés visszaszorítására 2019. február 04. 19:08 Turisztikai berkekben egyre gyakrabban merül fel a jogosulatlan idegenvezetés témaköre. Mit takar ez pontosan? Mik a veszélyei? Ötvenezer forint vagy hatvanezer euró a megoldás? Nem ilyen egyszerű. Európában a jogosulatlan idegenvezetésért kiszabható bírság 1000 és 5000 euró között van. Persze, vannak kirívó esetek is: Spanyolországban például…

Details

Zarándok-idegenvezető képzést tartottak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében

A Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE) – a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve – január 19-én egész napos zarándok-idegenvezető képzést tartott, mintegy ötven jelenlegi és leendő kolléga részvételével. A képzésen előadást tartott Fábry Kornél, a NEK Általános Titkárságának főtitkára, aki a 2020 szeptemberében megtartandó kongresszusról, a várható eseményekről, az előkészületekről és az 1938-as – Budapesten megrendezett –…

Details

Soproni kirándulás november 5-6.

November 6-án és 7-én egy kétnapos Sopron és környéke study tour-on vehettek részt az érdeklődő kollégák. Az út során, jegyzetfüzettel, tollal, fényképezőgéppel felszerelve, megtekintették a lenyűgöző Eszterházy-kastélyt Fertődön, majd a fertőrákosi kőfejtőben tettek látogatást. A Páneurópai Piknik, mely jövőre ünnepli 30. évfordulóját, meglepetés program volt a csoport számára. Jártak a határ túlsó oldalán, Ruszton is,…

Details

Fogadó óra

A MIe októberi fogadó óráját 16-ám (kedden) 11-13 óráig tartjuk. ÚJ HELYSZÍNEN:A Révay Irodaházban VI. Révay utca 10. a tárgyaló teremben A fogadóóra alkalmából van lehetősége az összes MIe tagnak, akik emailben is értesítést kaptak már, hogy tagkártyájukat személyesen vagy meghatalmazással átvegyék. A fogadóórára való jelentkezést a MIe programfoglalási oldalán kell megtenni: http://esemenyek.miguides.com/FIGYELEM! A tagdíj…

Details

Négy alkalmas Aquincumi továbbképzés

Kedves Kollégák! A MIe megkötötte első igazán fontos szerződését a hetekben az Aquincumi Múzeummal. Az együttműködés egyik célja, hogy a múzeum látogatóinak száma emelkedjék, azáltal, hogy az aktív idegenvezetők vendégeiknek ajánlják a magyarországi római emlékhelyeket. Ennek elérése érdekében a múzeum vezetősége és régészei egy nagyon komoly 4 alkalomból álló továbbképzést állítottak össze a számunkra, amelynek…

Details

Hospitálási lehetőség

A Magyar Idegenvezetők Egyesülete fontosnak tartja, hogy a fiatal idegenvezető generáció kinevelésében részt vegyen Nem könnyű még a szakma iránt elkötelezett, talpraesett tanulóknak sem lehetőséget találni, hogy belelássanak a szakma rejtelmeibe. Hiába a színvonalas oktatás, vannak feladatok, praktikák, amelyeket csak „terepen” lehet elsajátítani. Ezúton szeretnénk kérni azokat a kollégákat, akik szívesen fogadnának alkalomadtán hospitáló tanulókat…

Details