Egy teljes szakmát hagyott az út szélén a kormány – derül ki lapunk összeállításából. Ha a segítség elmarad, a turizmus legképzettebb szakemberei hagyhatják el tömegesen a szakmát. Közel 15 ezren rendelkeznek Magyarországon idegenvezetői végzettséggel, közülük nagyjából minden harmadik dolgozik a szakmában fő- vagy mellékfoglalkozásban. Azaz inkább csak dolgozott, merthogy a járványhelyzetben bevezetett első és második…
Az idegenvezetők többsége –aki még a szakmában maradt– egzisztenciális bizonytalanságot él át munka és bevétel nélkül. A szakmai szervezetek több fronton is próbálnak változást elérni, hogy az ágazat meg tudja tartani a széleskörű műveltséggel és speciális készségekkel bíró munkaerőt, azonban úgy tűnik, süket fülekre találnak. Stumpf Éda idegenvezetővel, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) tiszteletbeli elnökével beszélgettünk.…
Milyen a jó önéletrjaz? Az Önéletrajz és interjú előadás, ami segített feltérképezni az idegenvezetőknek azokat az erősségeit, készségeit és tudását, amelyeket más területen is tudnak hasznosítani, amely előny lehet bizonyos munkakörökben. A zoom előadáson elsajátíthatták, hogy ezeket az erősségeket, készségeket és tudást, hogyan jelenítsék meg az önéletrajzukban, és az állásinterjúk során. A résztvevők megkapták a…
Az elmúlt évekhez hasonlóan a kollégák kérésére ismét megszerveztük a 4 alkalomból álló kezdő tanfolyamot az Aquincumi Múzeumban 2020. október 15. és 28. között. A képzés tárlatvezető-vizsgával zárult. Témák: Október 15. 10:00 Katonaváros és a katonai amfiteátrumOktóber 20. 14:00 Fürdő MúzeumOktóber 22. 9:00 Romkert és az állandó kiállítások (Aquincumi Múzeum)Október 28. 10:00 Hercules villa
2020. augusztusi sétát a nagy érdeklődésre való tekintettel 2020. októberében megismételtük. Miről mesélnek a várbeli szobrok, az épületek homlokzatát díszítő motívumok és mítikus lények? Milyen legendák és tévhitek fűződnek hozzájuk? Miért szállott a turul a budai várra és miért szerepel pelikán a Batthyány-család címerében? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk, amikor együtt sétálunk Görbe Márkkal…
A Magyar Turisztikai Ügynökség azért nem adott állami támogatást a budapesti idegenvezetőknek, mert azt feltételezték, hogy a fővárosi turizmus áll talpra a leghamarabb – ez derül ki az MTÜ nemrég beindított új honlapjáról. A Kisfaludy Fejlesztési Program keretében egyszeri támogatásra pályázhattak vidéki idegenvezetők, a keretösszeg 300 millió forint volt. A turisztikai ügynökség a Gyakori kérdések…
Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása mutatja be a kórház történetét, a hadiorvoslás fejlődését, emellett megtekinthetők a polgári védelem eszközei és felszerelései. A Budai Vár alatt található a több mint 2300 m²-es létesítmény, melyet a második világháború alatt és az 1956-os forradalom idején is használtak.A múzeum elsődleges célja, hogy a háború valódi arcának bemutatásával hangsúlyozza a béke értékét,…
2020. szeptember 24-én MIe ez alkalommal Szegedre hívta a kollégákat, akik egyénileg érkeztek a helyszínre. Helyi idegenvezetőnk, Hódi Nóra körbevitte a csoportunkat és közben megmutatta nekünk a szülővárosát. Program:10:00h találkozó volt Szegeden helyi idegenvezetőnkkel, Hódi Nórával a Széchenyi téren, a Városházával szemben, a szökőkútnál 10:00-12:00h séta a belvárosbanA séta során megnéztük a látványosságokat, miközben megismertük…
A teljes állású hazai idegenvezetők 99 százaléka vesztette el a munkáját, vagy került nehéz megélhetési helyzetbe – mondja Papp Gergely, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnökségi tagja. Van olyan kollégája, aki matracot árul, vagy a felsőfokú angol nyelvtudásával építkezésen dolgozik, mások pedig BKV jegyellenőrnek mentek. Az, hogy két hónapig túlzsúfolt volt a Balaton, még nem helyettesíti…
Templomismertető tárlatvezetésre hívtuk a MIe tagjait 2020. augusztusában és szeptemberében Nagyboldogasszony Főplébánia templomba, ahol megtekintettük a június végén átadott, új lifttel ellátott toronykilátót is, illetve az ún. fedélszéket. A kilátó Liszt Ferenc tornyának lépcsőin leereszkedve, a karzatnál kis pihenőt tartottunkk, hogy közelről megtekinthessük az orgonát, majd az altemplomban, egy rövid prezentáció keretében, az együttműködés lehetőségeit…
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.